2011 augusztusában látogattunk Toszkánába a párommal, ami felejthetetlen élményt nyújtott számunkra. Annyira magával ragadott a táj szépsége, az emberek kedvessége, hogy idén újra készülünk a Toszkána Vendégházba.

Tervezgetés és felkészülés a nyaralásra Toszkánában: szálláskeresés

Mivel nem szeretem, ha kellemetlen meglepetések érnek, a nyaralásra jó előre felkészültünk. Az interneten szinte minden információ elérhető, nagyon hasznos blogokat, leírásokat, információs oldalakat sikerült találnunk.

Miután eldöntöttük az úticélt, az első feladat a szálláskeresés volt. Mindenképpen olyan szállást kerestünk, amely valamelyik nagyobb toszkán város környékén van és a tengerpart is megközelíthető, valamint tiszta és nem drága. A Toszkána Vendégház minden feltételnek kifogástalanul megfelelt.

Tervezgetés és felkészülés a nyaralásra Toszkánában: közlekedés

A második feladat az volt, hogy eldöntsük: repülővel, busszal vagy saját autóval megyünk. Utóbbira esett a választás több okból is: két személy repülőjegye oda-vissza kb. ugyanannyira jött ki (takarékos fogyasztású autóval), mint a teljes utazásunk benzinköltsége, amelyben benne volt annak a költsége is, hogy kb. 150 km-es körzetben bejártuk Toszkánát a szálláshelyünkhöz képest. Abban az esetben, ha repülővel megyünk, autót kellett volna bérelni, ugyanis a tömegközlekedésre legfeljebb a nagyvárosokban számíthattunk.

Tervezgetés és felkészülés a nyaralásra Toszkánában: városnézés és tengerpart

Konkrét programot csak keveset terveztünk, de azt biztosan tudtuk, hogy minden nap más várost ill. települést keresünk fel, valamint azt, hogy egy teljes napot a tengerparton szeretnénk tölteni.
Így az egyhetes nyaralásunk alatt a következő helyekre jutottunk el: Siena, Firenze, Capalbio, San Gimignano, Vinci, Follonica, Grosseto, Porto Santo Stefano.

Uffizi Képtár, Firenze, Toszkána: belépőjegy, sorállás

Egy igazán emlékezetes tapasztalatunk a firenzei látogatásunkhoz kapcsolódott. Egy teljes napot szántunk Firenzére, és amit mindenképpen meg szerettünk volna nézni, az az Uffizi Képtár volt.
Még az utazás előtt végiggondoltunk, hogy foglaljunk-e előre belépőjegyet, de mivel nem voltunk biztosak abban, hogy melyik nap mennénk, ezért úgy döntöttünk, hogy majd helyben veszünk jegyet. Azt tudtam egy kedves honfitársunktól, aki megosztotta velünk az Uffizi Képtárban szerzett élményeit, hogy aki nem szeretne hosszú órákat sorban állni a jegyért, az vagy foglaljon előre jegyet, vagy érkezzen meg reggel 6-ra. Reggel 8-kor nyit az Uffizi Képtár, akkor kezdik el beengedni az embereket. A honfitársunknak sajnos igaza volt. Szerencsénk volt, hogy hittünk neki. 6.00-kor érkeztünk az Uffizi Képtárhoz, mi voltunk az első látogatók. Pár percen belül elkezdtek szaporodni a sorban állók. Az Uffizi Képtár nyitási idejére már több százan álltak a kígyózó sorban. Amikor kb. 3 óra elteltével kijöttünk, még mindig százak vártak a bejutásra.

Uffizi Képtár, Firenze, Toszkána: parkolás

A múzeumlátogatás után egy könnyű ebédet terveztünk. Volt egy rossz megérzésünk: vajon jó helyen parkoltunk-e az autóval?
Nagy meglepetésünkre, ahol az autónkat hagytuk, valami bazárféle alakult sátrakkal, kirakodó árusokkal tömve. Gyanítottuk, hogy elszállították az autót. Mivel Firenze belvárosában voltunk, az Uffizi Képtárhoz nagyon közel, nem volt nehéz rendőrt találni. Odamentünk hozzá, és a segítségét kértük. Bár mi nem beszélünk olaszul, nem volt nyelvi nehézség, mert a rendőr jól beszélt angolul.
Elirányított minket egy kis irodába, ahol elmondták, hogy egyébként nem parkoltunk tilosban, de a hét bizonyos napjain, ha rendezvény van, bizony egy parkoló bármikor átalakulhat piactérré. Ezt egy tábla jelzi is, de egy sarokkal korábban. Mivel nem vettük észre, sajnos mégis rossz helyen sikerült parkolni.

Uffizi Képtár, Firenze, Toszkána: elszállították az autót

Az irodában megkaptuk a címet, ahová az autót vitték, elmondták, hogy egy bizonyos összegű díjat ki kell fizetni, valamint lesz még egy büntetés is. Az irodában 150 euró körüli összeget mondtak.
Taxival elmentünk az átvevő helyre. Nagyjából 10 perc alatt meglett az autó. 80 euró körüli összeget kellett fizetni, amin meglepődtünk, mert többre számítottunk az irodai információ miatt.
Az ügyintéző elmondta, hogy itt csak az elszállítás költségét kell kifizetni, a büntetést később postázzák. Elkértek minden adatot, igazolványt, de a büntetést azóta sem kaptuk meg.
Ezek után folytattuk a firenzei városnézést.

Nyaralás, közlekedés, parkolás Toszkánában: tanulságok

A tanulság az volt, hogy nem lehet mindenre felkészülni, és nem árt, ha az ember elkülönít egy összeget nem várt eseményekre. Bár biztosítást is kötöttünk az utazás előtt, ezt nyilvánvalóan nem fedezte, hiszen mi parkoltunk rossz helyen. Ezzel együtt számunkra a autóval történő közlekedés nem jelentett problémát, hiszen ettől az egy esettől eltekintve, kifejezetten jó volt autózni Toszkánában. Az autósok egy ütemben haladnak, tempósan, de nem száguldoznak. Egyáltalán nem éreztük azt a sztereotípiát, ami itthon körbelengi az olasz autós társadalmat. Senki nem üvöltött, nem dudálnak feleslegesen, nem idegeskednek.

A firenzei autóelszállítás ellenére életünk egyik legszebb hetét töltöttük Toszkánában és igyekszünk újra megszervezni a nyaralásunkat.