A 7. teremben a korai reneszánsz műalkotásait állították ki. Kiemelkedő jelentőségű Masaccio, Madonna col Bambino e Sant’Anna, azaz Szent Anna harmadmagával című festménye. Masaccio elsők közt használta festményei megkomponálásában a perspektíva tudományát. Masaccio művészetétől igen távol állt az olyan művészek gótikus stílusa és bonyolult díszítése, mint Gentile da Fabriano, és jobban közelített a naturalista ábrázolásmód felé: Jézust teljesen meztelenül ábrázolja. Ekkor, a humanizmus térhódításával fedezték fel újra az emberi test szépségének ábrázolását, amikor az ember, mint az Univerzum központja jelenik meg.

Filippo Lippi

A 8. teremben Filippo Lippi  Mária gyermekével és két angyallal című festményét tekinthetjük meg, melyet 1465 körül festett. Az ábrázolt Madonna ihletője Lucrezia Buti, egy firenzei selyemkereskedő, Francesco Buti gyönyörű lánya volt, akit szülei halála után nővéreivel együtt az apácák gondjaira bíztak, így lett maga is apáca. Filippo Lippi, aki ekkor a firenzei Santa Maria del Carmine kolostor kármelita szerzetese volt,  engedélyt kért, hogy a firenzei nemesi család sarját, az ifjú apácát, Lucreziát használhassa Madonnája ihletőjéül, ám a lányt megszöktette és saját házában tartotta az apácák minden, a lány visszaszerzésére irányuló erőfeszítése ellenére. Szerelmük gyümölcseként megszületett gyermekük, Filippino Lippi, aki később híres festőművész lett. Érthető, hogy az eset (egy szerzetes és egy apáca szerelme) nagy botrányt kavart Firenzében, és csak az “Öreg” Cosimo közbenjárására adott II. Piusz pápa külön engedélyt az esküvőre, melyet azonban soha nem tartottak meg, mert Filippo Lippi öntörvényű, saját útját járó karaktere nem tartotta szükségesnek. Firenzében a Dóm téren laktak, és Lucrezia asszony Filippo Lippi sok festményéhez ült még modellt. Filippo Lippi legismertebb tanítványa Sandro Botticelli volt, aki Filippo Lippi fiának, Filippino Lippinek volt mestere és közeli barátja.

Piero della Francesca

Ugyanebben a teremben látható a híres arezzói művész, Piero della Francesca két legismertebb alkotása: az urbinói hercegi párról készített portré, melyet a művész 1472 körül festett. Piero della Francesca  az urbinói herceg számára több festményt is készített, s ezek közül kiemelkedik a Federico da Montefeltróról és Battista Sforzáról készült diptichon, mert ez már egy új szemléletű portréfestés alkotása, és egyben a korai reneszánsz portréfestészetének csúcsa. A portrék hátoldalán a hercegi pár diadalmenetét ábrázolta a festő. Ezt a diptichont a már fentebb említett Vittoria della Rovere hozta Firenzébe.

Sandro Botticelli

Botticelli fantasztikus világába a 10-14. termeken keresztül léphetünk be, melyek egykor a Medici-színházhoz tartoztak, bár erre ma már csak a gerendák emlékeztetnek. Ezek az Uffizi Képtár legismertebb termei, mert itt található az Uffizi Képtár két leghíresebb festménye: Botticelli két legjelentősebb műve, a Vénusz születése  (La Nascita di Venere) és A tavasz (La Primavera).

Mindkét kép az ősi pogány szépség Firenzébe való visszatérését és diadalát ünnepli. Botticelli mindkét művét művelt, irodalomban, filozófiában, mitológiában jártas közönségnek szánta, aki megfejthette a képek rejtett allegóriáját: Botticelli a Lorenzo de’Medici körül kialakult Accademia Neoplatonica, vagyis újplatonista  akadémia tagja volt, Marsilio Ficino filozófussal, Agnolo Poliziano és Pico della Mirandola irodalmárokkal és Leon Battista Alberti neves képzőművésszel együtt. A firenzei újplatonizmus szerint a szépség a szellem és az anyag, az eszme és a természet egyesüléséből születik, Botticelli ezt fordította le nagyon kifinomult és érzéki módon a festészet nyelvére, és ez lehet a Vénusz születésének üzenete.

A tavasz pedig minden kétséget kizáróan az itáliai reneszánsz egyik legismertebb alkotása. A képet a belőle áradó harmónia, elegancia és szépség teszi  igazi mesterművé. Többféle értelmezése lehetséges, és az sem egyértelmű, hogy pontosan milyen alkalomra készült; vannak, akik Giuliano de Medici és Simonetta Vespucci szerelmének, mások Simonetta halálának allegóriájaként magyarázzák. A teljesen árnyéktalan, örökkévalóságot sugalló kertet és Flóra ruháját számtalan virág díszíti; mintegy ötszáz növényfajt azonosítottak a festményen. Mindkét mű magánszemélyek megbízásából készült, egyikük Lorenzo de’Medici (il Magnifico). Később Botticelli Girolamo Savonarola szerzetes és politikus befolyása alá került, olyannyira, hogy Botticelli megbánva addigi művészetét, sok képét saját maga semmisítette meg, de szerencsére a Vénusz születése és A tavasz nem esett áldozatul.

Leonardo da Vinci

A 15. teremben Leonardo da Vinci fiatalkori műveit őrzik, melyeket még azelőtt festett, hogy 1482-ben Ludovico il Moro udvarába, Milánóba költözött volna. Leonardo da Vinci, a világhírűművész és tudós, Verrocchio műhelyében kezdte tanulmányait. A szobrászat területén Lorenzo Medici korában Verrocchio volt a legnevesebb mester, aki egyben kiváló ötvös, festő és elméleti tudós is volt. Műhelye Firenze leghíresebb művészeti iskolája volt; itt sajátította el a festészet és szobrászat alapvető ismereteit az ifjú Leonardo da Vinci. A mester és a rendkívül tehetséges tanítvány között a megszokottnál szorosabb kapcsolat alakult ki. Verrocchio finom vonalú, lírai szellemű alkotásai élénk visszhangra találtak a rokonlelkű fiúban. A fiatal Leonardo kitüntető megbecsülését mutatja, hogy Verrocchio mester, amikor egy időre el kellett utaznia Firenzéből, Leonardóra bízta a Krisztus keresztelését ábrázoló nagyméretű képének befejezését, a hiányzó bal oldali angyal megfestését. A történet szerint, amikor Verrocchio, a mester visszatért, és meglátta a befejezett művet, azt mondta Leonardónak, hogy nem tud már neki semmit tanítani, hiszen a tanítvány túlnőtte a mesterét. Nem sokkal ezután Leonardo elhagyta Firenzét és Verrocchio műhelyét.  Az Uffizi Képtár 15. termében van kiállítva  a Krisztus keresztelése (1470-1475 körül) című festmény. A festmény nagy része tehát Leonardo mesterének, Verrocchiónak a munkája, az angyal fejét és a háttérben lévő tájat viszont biztosan az ifjú Leonardo festette. Ezekben a részletekben határozottan felismerhető a stílusbeli különbség a festmény többi részéhez képest, főleg a sfumato technikával készült táj árulkodik Leonardo stílusáról, aki ekkoriban még a húszas évei elején járt.

Az 1472 körül készült Angyali üdvözlet szerzőségéről nagy vita folyt, mert egyesek úgy vélték, Ghirlandaio keze alól került ki. Ma általánosan elfogadott feltevés, hogy a festmény Leonardo da Vinci fiatalkori műve, amelyet közvetlenül Verrocchio műhelye elhagyása után festett. A kép számos részlete magán viseli Leonardo stílusjegyeit aki kitüntetett figyelemmel fordult a természet felé Az Angyali üdvözlet című festményen erről az angyal szárnyának részletes és pontos ábrázolása árulkodik, mely egy madár szárnyához hasonló, illetve a fantasztikus tájábrázolás a háttérben is Leonardo da Vincire vall. Az angyal arca nagyon hasonlít a művész arcára, mintegy a festő önarcképe. Az elbeszélések szerint Leonardo da Vinci fiatalon nagyon széparcú volt.

Ugyanebben a teremben láthatjuk Leonardo munkáin kívül a 15. század. végi és a 16. század eleji kiemelkedő művészek munkáit: Perugino remek alkotása a Pietà (1493-1494 körül), valamint további műalkotásokat ebből az időszakból, melyek alkotói Luca Signorelli, Lorenzo di Credi és Piero di Cosimo.

Michelangelo és Tiziano

A 25. teremben Michelangelo műveit láthatjuk, többek között a híres Doni tondót (1503-1504).

A mester Agnolo Doni és Maddalena Strozzi esküvõjére festette a szent családot ábrázoló képét, melynek újszerűségét az alakok plaszticitásának fölfokozottsága és az újfajta csoportkompozíció adja, melyek segítségével Michelangelo újszerűen dolgozta fel az egyik leghagyományosabb témát.

A 28. teremben pedig Tiziano műveit állították ki, melyek közül kiemeljük az Urbinói Vénusz c. festményt, melyet 1538-ban festett Tiziano Vecellio, az urbinói herceg számára Velencében. A kép előzményeként Tiziano mestere, Giorgione festette meg az Alvó Vénuszt, amelyet a mester korai halála miatt nem tudott befejezni. Velencében, Girolamo Marcello házában pihent az aktkép 1525-ig. A tájat Tiziano fejezte be, talán még a drapériát is ő festette az aktképhez. Ártatlanság és nyugalom sugárzik Giorgione Alvó Vénuszából. Tiziano Urbinói Vénusza erőteljesebb érzékiséget, tisztaságot és várakozást sugároz. A kép dinamizmusát növeli az enteriőr; az ágy vörös bársonyával és fehér drapériájával éles kontrasztot alkot az akt meleg színe; a pompás szobában a háttérben két szolgáló készíti elő a fiatal hölgy ruháit, az ablakon át kéken, aranyosan ragyog az ég és a lagúna színei látszanak. Egymást követően (1530, 1538) került napvilágra Giorgione Alvó Vénusza és Tiziano Urbinói Vénusza. A műértő kortársak Tiziano Vénuszát találták kifejezőbbnek, de a műértői közvélemény azóta is váltakozva részesíti előnyben Tiziano vagy Giorgione Vénuszát. Sokak szerint az antik kultúra hatásán túl Tiziano e képének dinamizmusa, elrendezése, koloritja a manierista stílus előfutára, mások tagadják ezt, s teljességgel odakötik Tizianót az érett reneszánszhoz, a cinquecento festészetéhez. Botticelli Vénuszához képest Tiziano Vénusza nem istenséget, hanem egy hús-vér érzéki nőt ábrázol, és ezzel, illetve a színhasználattal korát megelőzve impresszionista stílusjegyeket mutat.

Szobrok folyosója és a  Loggia dei Lanzi feletti terasz

A termek után utunk a római és görög szobrok folyosóján keresztül vezet, itt vannak kiállítva azok a szobrok, melyeket a Medici-család gyűjtött az idők során. Ezek egyike a Medici Vénusz a Tribuna teremben és az eredeti Porcellino, melynek másolatát Tacca készítette el, és jelenleg a Ponte Vecchio melletti firenzei fedett piac árkádjai alatt (Loggia del Mercato Nuovo) található.

A bronzszobor népi neve, Porcellino (malacka) nem pontos, mert egy vaddisznót ábrázol.  Az eredeti szobor hellén eredetű fehér márványból készült, melyet IV  Piusz pápa adományozott I. Cosimo de’Medicinek 1560-ban római látogatása alkalmával.  

Az eredeti, Uffiziben őrzött szobor bronzból készült másolatát tehát Cosimo II de’ Medici megrendelésére Pietro Tacca 1612-ban készítette el a Pitti-palota ékesítésére.  A bronzszobor eredeti viasz változata 1620 körül keletkezhetett, de csak 1633 körül öntötték ki  bronzból. Bár a bronzszobor csak másolat, mégis  nagyon részletesen és valósághűen ábrázolja a vaddisznót, ami a bronzművés rendkívüli képességeit dicséri, nemhiába Tacca volt Giambologna legtehetségesebb tanítványa. A bronzszobor kiöntése után néhány évvel II. Ferdinando de’ Medici úgy döntött, a szobrot szökőkúttá alakíttatja, és így került a Mercato Nuovo árkádjai alá, tehát dokumentálhatóan már legalább 1640 óta van ezen a helyen. A szökőkútnak elsősorban gyakorlati szerepe volt, és csak másodsorban dekorációs, ez  biztosította a piac kereskedői számára a vizet. A kereskedők ekkoriban értékes kelmék (selymek, brokátok, gyapjúszövetek) adásvételére szakosodtak. A szobor beceneve (Porcellino) is ebben az időszakban ragad rá. Tacca készítette el az eredeti bronz vízgyűjtő medencét is, ez jelenleg nem látható. Eredeti helye, a via Por Santa Marián éppen a szoborhoz, azaz a  Vaddisznóhoz címzett gyógyszertár előtt volt, mely gyógyszertár  a 18. század első felétől működött, és a kor értelmisége számára találkahelyül szolgált. Az Ottocento, azaz az 1800-as évek közepén a közlekedés akadálymentesítése miatt a bronzszobrot jelenlegi helyére tették át. A néphagyomány szerint a malacka (Porcellino) orrának érintése szerencsét hoz, éppen ezért mindig fényes a sok-sok kéz mindennapos érintésétől. A népi babona szerint a teljes siker eléréséhez  az orrsimogatás után egy aprópénzt kell a malacka szájába helyezni, és ha az érme leesés közben átmegy a rácson, szerencsét hoz, ha nem megy át, akkor nem. Igazság szerint a beesési szög olyan, hogy csak a súlyosabb érmék hullanak bele a nyílásokba a városüzemeltetés nagy örömére.

Érdekesség, hogy a Porcellino-szökőkút számos másolata létezik világszerte. Az egyik másolat például Belgiumban, az enghieni kastély parkjában van, egy másik pedig Franciaországban, a Place Richelme-ben Aix-en-Provence-ben, Németországban Münchenben a Park von Schloss Nordkirchenben a Vadászati és Halászati Múzeum épülete előtt. A Porcellino-szökőkút egyik híres másolata Ausztráliában, a Sydney Kórház előtt áll   melyet 1968-ban adományozta a firenzei  Marchesa Fiaschi Torrigiani egy Ausztráliában tevékenykedő olasz orvos,  Piero Fiaschi emlékére; a babona szerint az eredetihez hasonlóan ennek a Porcellinónak az orrsimogatása is szerencsét hoz, de ami még ennél is fontosabb, hogy az olasz-ausztrál barátságot jelképezi. A segítségével gyűjtött pénzérméket a Kórház céljaira fordítják. 1953-ban a Firenzei Önkormányzat Grosseto önkormányzatának adományozta a Porcellino egyik másolatát a Maremma térség agrárreformja alkalmából, és egy kis faluban, Rispesciában helyezték el. Hans Christian Andersen mesét írt a Porcellinóról. A Harry Potter és a Titkok Kamrája  című filmben, amikor Harry Hogwartsba érkezik, felvillan egy pillanatra a vászon jobb oldalán a malacka. Ugyanebben a filmben újra megjelenik a Porcellino Riddle naplójának kinyitásakor, amikor Harry Potter 50 évvel korábbra utazik.  A Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. részében is feltűnik a Porcellino szobra.

Csodálatos a kilátás, ami a  Képtár folyosójáról tárul elénk, a Ponte Vecchio felé kinézve pedig egyenesen lenyűgöző. A Loggia dei Lanzi feletti teraszon engedjünk meg magunknak egy rövid pihenőt: innen egészen különleges a panoráma, ahogyan a Palazzo Vecchio uralja a város többi részét.

Első emelet: Kék termek és Vörös termek, Caravaggio

A Natalini nevű építész által tervezett új lépcsőn át eljutunk az Uffizi felújított részébe, lemegyünk az első emeleti kávézóba, és sorra kerítjük az új termeket: a Kék termeket, melyekben a külföldi művészek munkái vannak kiállítva a Cinquecentótól a  Settecentóig, és a Vörös termeket, melyekben  a Cinquecento festőinek munkái vannak kiállítva, és olyan toszkán mesterek remekművei, mint Andrea del Sarto, Bronzino és Raffaello, akinek  a  Madonna del Cardellino című festményét is itt tekinthetjük meg.

Ez a festmény Vasari leírása szerint Firenzében készült Lorenzo Nasi gazdag gyapjúszövet-kereskedő megrendelésére, Sandra Canigianival kötött házassága alkalmából. A házaspár Firenzében a  Costa San Giorgióban lakott, az épület 1547. november 12-én összeomlott.  A romok közt megtalálták Raffaello festményét – 17 darabban, melyeket összeillesztettek és megpróbálták a festményt restaurálni, valószínűleg Michele di Ridolfo del Ghirlandaio közreműködésével. A festmény röntgensugaras vizsgálata is kimutatta a darabokat, melyeket szögekkel és újabb réteg festékkel illesztettek össze. Vasari a művében ezt a festményt egyedülálló részletességgel elemzi. A festmény  Giovan Carlo de’ Medici  gyűjteményébe került 1666-ban, majd a tulajdonos halálakor az Uffizibe. Giovan Carlo de’ Medici  halálakor készült leltárban értékét  600 scudóra becsülték, mely az összes festmény értékét  kimagaslóan meghaladja. 1705-ben  a Tribuna teremben volt kiállítva, és az Uffizi Képtár legtöbbet csodált és lemásolt festményeinek egyike lett. Meglepően jó eredménnyel zárult 2008-ban a festmény restaurálása.

Az Uffizi Képtár utolsó termeiben olyan fontos művészek munkái tekinthetők meg, mint  Caravaggio, akinek többek között a  Bacco és a  Medusa című festményeit is  megcsodálhatjuk itt.

A San Romanói csata

Az Uffizi Képtár látogatását vétek lenne úgy befejezni, hogy nem tekintettük meg a  San Romanói csata ábrázolását, Paolo Uccello, a firenzei reneszánsz egyik legjelentősebb festőjének munkáját. A 3 táblaképet 1438 körül feltehetően a Medici-palota egyik termébe készítette, ma a világ különböző híres múzeumaiban őrzik: a középső részt hosszú restaurálás után most átmenetileg ismét az Uffizi utolsó termében láthatjuk, a másik két rész közül az egyiket a párizsi Louvre-ban, a másikat pedig a londoni National Galleryben tekinthetjük meg. A kép különlegessége a ragyogó színhasználat és a lineáris perspektíva alkalmazása.