Toszkána Vendégház

Tegnap egy kedves livornói születésű ismerősünk látogatott meg minket. Paprikás krumplival kínáltuk, hozzá Chiantit kortyoltunk, utána házi baracklekváros fánkot ettünk. Nagyon ízlett ez így együtt neki is. Vacsora után elővette a gitárját, és nagy örömünkre énekelt és gitározott nekünk. Késő estig mesélt a gyerekeknek mindenféle titkos meséket, mi, felnőttek, semmit sem tudhattunk meg róla. Mikor elaludtak a gyerekek, mi a nappaliban folytattuk a beszélgetést, ő gitározott még, és énekelt hozzá. Nagyon hangulatos este volt. Át is adom neki a szót, az egyik livornói anekdotáját megosztom Veletek:

Egy egykor jómódú öregember szegénysorba jutott. Érezte, hogy közeleg utolsó órája, és szörnyen vágyott arra, hogy még egyszer utoljára abban a calafuriai előkelő étteremben vacsorázhasson, ahol annak idején törzsvendég volt. Nem volt pénze, és szégyellte is magát, de annyira gyötörte a vágy, hogy mégis rászánta magát. Koldusruhában, szégyenkezve beült az étterembe, az egyik félreeső asztalhoz. Odahívta a pincért, és ezt suttogta: „Nézze, nekem csak néhány fillérem van. Hozzon nekem pár szem babot, sok szósszal” (a szószért nem kellett fizetni). „Bort parancsol?”- kérdezte a pincér. „Bor gyanánt hozzon vizet!” -suttogta az öreg. „Kenyeret?”- kérdezte a pincér. „Kenyér van nálam”- felelte az öreg, és egy száraz, megviselt cipót húzott elő a zsebéből.

A pincér elindult a konyha felé, át a termen, ahol a sok elegáns úr és dáma várta a vacsoráját. A pincér szokása szerint már a terem közepénél a konyha felé rikkantotta a rendelést: „Pár szem babot kér, sok szósszal, bor gyanánt vizet iszik, kenyeret hozott magával!”.

A teremben minden tekintet az öreg koldusra szegeződött, aki szégyenében távozni akart. Ekkor az elegáns urak és hölgyek egyenként felálltak, és kiabálva adták le a rendelésüket a pincérnek: „Pár szem babot hozzon, sok szósszal, bor gyanánt vizet, kenyér van nálam!” , majd a másik asztal is: „Pár szem babot kérünk, sok szósszal, inni vizet, kenyeret hoztunk magunkkal!” Így, szolidaritásukkal marasztalták az öreget, mert igaznak tartották a mondást: mit is érne az élet szeretet és együttérzés nélkül?

A reggel is vidáman telt, magyar-olasz módra reggeliztünk, zenéltünk reggel is, addig-addig, hogy a gyerekek majdnem el is késtek az iskolából. Végül mégis sikerült időben odaérni, a vendégünktől is elbúcsúztunk, de egész nap a dal refrénjét dúdolgattuk: „Pár szem babot, sok szósszal, bor gyanánt vizet, kenyér van nálunk” („Du’ fagioli con molto intinto, vino: si beve acqua, il pane ci s’ha con noi”)