Siena város története

Siena, Toszkána gótikus gyöngyszeme

Siena már az etruszkok idején lakott terület volt. A települést Augustus császár alapította Saena Iulia néven. A legrégebbi írásos dokumentum, amelyben Sienát említik, az a Kr. u. 70-ből származó irat, melyben az egyik római szenátor arról számol be, hogy Sienába tett hivatalos látogatása során áltemetéssel csúfolták ki a sienaiak. A korai középkorban Siena egyházmegyei és püspöki székhely volt. A longobárdok idején Sienában a hatalmat a királyi ispán gyakorolta, Nagy Károly idején pedig a gróf.

A 10. századtól Siena virágzásnak indult. Mivel fontos, Rómába vezető kereskedelmi útvonalak kereszteződésében épült, jelentős várossá fejlődött. A Sienai Köztársaság idejét 1125-től számítjuk, ekkor mozdították el hivatalából a püspököt, és ettől kezdve gyakorolta a hatalmat a város és a környező vidék felett a választott konzuli tanács. A 12. század elején Siena terjeszkedni kezdett, és szövetségeseket gyűjtött. Mivel gazdasági és politikai befolyása nőtt, harcba szállt Toszkána nyugati területeiért Firenzével. Siena szoros kapcsolatot ápolt az egyházi állammal, és Róma ebben az időben gyakorta folyamodott bankkölcsönért a sienai bankárokhoz.

Siena 1287-ig a császárpárti gibellin oldalon állt a pápapárti gvelf Firenzével szemben. A Monteapertinél 1260-ban vívott emlékezetes csatában Siena a gibellinek oldalán legyőzte a gvelfeket és Firenzét. 9 évvel később, 1269-ben Colle di Valdelsánál viszont Siena csatát vesztett, és a gvelfek átvették a város irányítását először a harminchatok tanácsán keresztül. 1277-től a sienai harminchatok tanácsából kizárták a nemesi dinasztiák képviselőit. 1280-ban megalakult a tizenötök tanácsa, mely 1286-ig maradt a város élén. 1286-tól Sienát a kilencek tanácsa kormányozta. A gvelfek és a gibellinek közötti háborúskodásoktól megtépázott Siena gazdasági és kulturális értelemben is fénykorát élte a sienai kilencek tanácsának idején.

Siena jelentős várossá fejlődött.

Az 1348-as pestisjárvánnyal megkezdődött Siena lassú hanyatlása. Területi terjeszkedése még folytatódott, a Sienai Köztársaság bukásának idején Toszkána területeinek harmada Siena fennhatósága alá tartozott. A Sienai Köztársaság, amely korát megelőzte demokratikus államberendezkedésével, 1555. április 21-én megdőlt, ugyanis V. Károly háromévnyi ostrom után bevette Sienát. Néhány év múlva I. Cosimo de’ Medici, Toszkána nagyhercege terjeszkedő politikájának esett áldozatul.