Siena és a víz

Siena lakosai régóta mindenkinél jobban tudják: a víz aranyat ér.

Toszkána sok más városával, többek között Firenzével ellentétben Siena nem rendelkezik sok vízzel, mert nincsenek sem források, sem folyók a város  közelében.  Az ott élőknek ezért mindig is nagy fizikai és anyagi erőforrásokat kellett áldozniuk a víz beszerzésére. Egy középkori hagyomány szerint Siena alatt a talajban egy bővizű folyó, a Diana folyik. A legenda szerint Siena városát a föld alatti folyó északkelet-délnyugat irányban szeli át, és vizének hasznosítása megoldaná Siena vízellátásának problémáját. 1176-ban a kármelita kolostor szerzetesei kútásás során bővizű földalatti eret találtak. Ez látszólag a Diana legendájának valóságát igazolta, a felfedezés nyomán sok hasonló ásatás indult meg. A 13-14. században Siena városa sok közpénzt áldozott a legendás földalatti folyó feltárására, de vizet minden erőfeszítésük ellenére sem találtak. A keresés borsos költsége a firenzeiek előtt is ismert volt, számukra értelmetlen pénzpocsékolásnak tűnt. Dante Isteni színjátékában is megörökíti a Diana-folyó hiábavaló keresését.

„S mire legjobban vágyik a szived,

   arra kérlek: ha eljutsz Toscanába,

   rokonaimnál mentsd meg híremet!

Meg fogod lelni őket ama kába

   nép közt, mely Talamónért úgy bolondul,

   mint fúrva hajdan Diánát hiába:

s több admirálja vész el ott bolondul.” (Purgatórium, XIII, 151-154).

A vízre nagy szükség volt Sienában: a városi élethez és a mezőgazdasághoz egyaránt szükséges volt, valamint a gyakori tűzvész eloltására, hiszen a középkorban a  lakóházak még főként fából épültek.

Az 1100-as évektől az 1400-as évekig Siena lakói összesen mintegy 25 km hosszú földalatti alagútrendszert építettek ki a város  alatt, ezt a „Bottini” névvel illetik. A  Bottini alagútrendszer nevét a boltíves alagutakról kapta. A földalatti alagútrendszer belső magassága mintegy 1,75 m, szélessége kb. 90 cm.  Kilométerenként körülbelül egy  métert lejt Siena belvárosának irányába, így tehát a  belváros alá vezeti a vizet.

A  Bottini csatornarendszer a Sienától északra található csatornák és források, például a Fonte Becci vizét, valamint a talaj által megszűrt esővizet szállítja. A Bottini alagútrendszerben a víz kis csatornában folyik, melynek népi neve: „Gorello”.

A Siena alatt húzódó alagútrendszerben az áramló víz földalatti ülepítőmedencéken is keresztülfolyik, melyek lassítják a víz útját, valamint tisztítják is a vizet, mert ezekben a medencékben le tud ülepedni a víz által szállított kalcium is, mely az egyéb üledékkel együttesen lemezkéket alkotva lesüllyed a medencék aljára.

A város alatt húzódó alagútrendszer kialakításának kemény fizikai munkálataiban sok munkás vett részt, a legnagyobb hírnévre a Németországból érkezett vendégmunkások tettek szert.

A csatornarendszer kialakításakor sok legenda született a borzasztó munkakörülményekről, vagy éppen a nehéz munkakörülmények miatt: sok elbeszélés szól a föld alatt lakozó furcsa élőlényekről, ezek a vérszomjas lények a „fuggisole” nevet kapták, a napfény elől elbújó démonokkal azonosítva őket. Az alagútrendszer falán látható kereszteket az alagutakat kiásó munkások vésték be, hogy megvédjék magukat ezektől a démonoktól.

Magát az ásást megkönnyítette, hogy a város  alatt a talaj homokkő, nem kifejezetten kemény tengeri üledék. Ma az alagutak falán sok helyen látható az azt kialakító csákányok nyoma.

Így tehát az  alagútrendszeren keresztül a víz eljut a víztározókhoz, melyek egyike a Pescaia, a mai Sienai Víz Múzeum székhelye.

A víztározók Sienában 3 medencéből álltak:

Az első az ivóvíz tárolására szolgált. Ezt jól befedték, gyakran megerősítették (a Pescaia esetében is), és folyamatosan őrizték, mivel nagyon értékesnek tartották. Egy sienai anekdota szerint egy alkalommal egy nőt rajtakaptak, amint éppen az ivóvízkészlet megmérgezésére készült, amiért is nagy kegyetlenséggel nyilvánosan megölték.

A második medencébe az első medencéből lefolyó víz került, ezt az állatok itatására használták. A harmadik medencébe a második medencéből lefolyó víz pedig tisztálkodásra és mosásra szolgált.

Fontos volt, hogy egy csepp víz se vesszen kárba.

A vízvezetékrendszer, a Bottini, tehát az esővíz összegyűjtésével a 13. századtól kezdve biztosította Siena vízellátását, egészen a 20. század elején létesített modern vízvezetékrendszer kialakításáig.

A Bottini vízvezetékrendszer egyik fő ága a 7,5 km hosszú Fontebranda fővezeték, mely a mélyben  észak felől, Fontebecci környékéről vezeti be a vizet. A másik fő ág a 15,7 km hosszú Fonte Gaia fővezeték, mely többek között a piazza del Campo kútját, a Fonte Gaia kutat is táplálja.

Fontebranda

A  Fontebranda Siena legimpozánsabb, legbővizűbb kútja, de kétségkívül a leghíresebb is, hiszen még Dante is említi az Isteni színjátékban:

De ha Guidót látnám e szörnyü helyben,

   vagy Sándort, vagy az öccsüket, e kéjet

   Branda-kutért nem adná szomju lelkem.

(Pokol XIII, 76-78).

A Fontebranda kutat először 1081-ben említi egy írásos emlék, majd egy 1193-as dokumentum a Fontebranda bővítéséről szól. 1246-ban Giovanni di Stefano téglából és mésztufából épületet emelt fölé.

Siena legősibb kútját, a Fontebranda környékét a korai középkortól a lenfonók és más olyan kézművesek lakták, akiknek munkájához jelentős vízellátásra volt szükség.

A kút közelében született és élt Sienai Szent Katalin, akit éppen ezért a Fontebranda szentjének is neveznek.

A Fontebranda épületét három gótikus csúcsíves boltív díszíti, tetejükön falcsipkézettel, felül pedig háromszög motívumokkal díszített boltívek sorozata. A homlokzaton négy oroszlánra emlékeztető díszítés látható, a közepén pedig Siena címere.

A Fontebranda vizét is egymás után három medencébe vezették, az ivóvíz, az állatok itatása, majd a mosás és egyéb felhasználás céljából. Az elfolyó víz pedig a kelmefestők műhelyében került felhasználásra, illetve vízimalmok meghajtására használták.

Fonte Gaia, Siena főterének szökőkútja

1347-ben Jacopo di Vanni Ugolini vezetésével megkezdődtek Siena főterén, a piazza del Campón lévő közkút ásási munkálatai, melyek 1346-ban  sikeresen be is fejeződtek. 1386-ban általános öröm közepette avatták fel Siena első közkútját. Nevét is innen kapta: Fonte Gaia jelentése: bővizű forrás.

Az ezernégyszázas évek elején, 1409 és 1419 között Jacopo della Quercia elkészítette a Piazza del Campón, Siena főterén lévő közkút, a Fonte Gaia díszítését, azaz a szobrokat és a domborműveket. A sienai Fonte Gaia díszítése eredeti módon ötvözi a gótikus hagyományokat a reneszánsz újításokkal. A sienai szökőkutat ma díszítő szobrok és domborművek másolatok, melyeket Tito Sarrocchi sienai szobrászművész 1868-ban készített.