Siena és a víz

Siena és a víz

Siena lakosai régóta mindenkinél jobban tudják: a víz aranyat ér.

Toszkána sok más városával, többek között Firenzével ellentétben Siena nem rendelkezik sok vízzel, mert nincsenek sem források, sem folyók Siena közelében. Siena lakóinak ezért mindig is nagy fizikai és anyagi erőforrásokat kellett áldozniuk a víz beszerzésére. Egy középkori hagyomány szerint Siena alatt a talajban egy bővizű folyó, a Diana folyik. A legenda szerint Siena városát a földalatti folyó északkelet-délnyugat irányban szeli át, és vizének hasznosítása megoldaná Siena vízellátásának problémáját. 1176-ban a Carmine Kolostor szerzetesei kútásás során bővizű földalatti eret találtak. Ez látszólag a Diana legendájának valóságát igazolta, nyomán sok hasonló ásatás indult meg. A XIII.-XIV. sz.-ban Siena városa sok közpénzt áldozott a legendás földalatti folyó feltárására, de minden erőfeszítésük ellenére sem találtak földalatti vízfolyót. A keresés borsos költsége a firenzeiek előtt is ismert volt, Firenze számára értelmetlen pénzpocsékolásnak tűnt. Dante Isteni színjátékában is megörökíti a Diana folyó hiábavaló keresését.

„S mire legjobban vágyik a szived,
    arra kérlek: ha eljutsz Toscanába,
    rokonaimnál mentsd meg híremet!
Meg fogod lelni őket ama kába
    nép közt, mely Talamónért úgy bolondul,
    mint fúrva hajdan Diánát hiába:
s több admirálja vész el ott bolondul.”(Purgatórium, XIII, 151-154).

 

A vízre nagy szükség volt Sienában: a városi élethez és a mezőgazdasághoz egyaránt szükséges volt, valamint a gyakori tűzvész eloltására, hiszen a középkorban a sienai lakóházak még főként fából épültek.

Az 1100-as évektől az 1400-as évekig Siena lakói összesen mintegy 25 km hosszú földalatti alagútrendszert építettek ki Siena alatt, ezt a „Bottini” névvel illetik. A sienai Bottini alagútrendszer nevét a boltíves alagutakról kapta. A sienai földalatti alagútrendszer belső magassága mintegy 1,75 m, szélessége kb. 90 cm. Enyhén, km-enként kb. 1 métert lejt Siena belvárosa irányába, így tehát Siena belvárosa alá vezeti a vizet.

A sienai Bottini csatornarendszer a Sienától északra található csatornák és források, például a sienai Fonte Becci vizét, valamint a talaj által megszűrt esővizet szállítja. A Bottini alagútrendszerben a víz kis csatornában folyik, melynek népi neve: „Gorello”.

A Siena alatt húzódó alagútrendszerben az áramló víz földalatti ülepítőmedencéken is keresztülfolyik, melyek lassítják a víz útját, valamint tisztítják is a vizet, mert ezekben a medencékben le tud ülepedni a víz által szállított kalcium is, mely az egyéb üledékkel együttesen lemezkéket alkotva lesüllyed a medencék aljára.

A Siena város alatt húzódó alagútrendszer kialakításának kemény fizikai munkálataiban sok munkás vett részt, a legnagyobb hírnévre a Németországból érkezett vendégmunkások tettek szert.

A sienai földalatti csatornarendszer kialakításakor sok legenda született a borzasztó munkakörülményekről, vagy éppen a nehéz munkakörülmények miatt: sok elbeszélés szól a föld alatt lakozó furcsa élőlényekről, ezek a vérszomjas lények a „fuggisole” nevet kapták, a napfény elől elbújó démonokkal azonosítva őket. A sienai Bottini alagútrendszer falán látható kereszteket az alagutakat kiásó munkások vésték be, hogy megvédjék magukat ezektől a démonoktól.

Magát az ásást megkönnyítette, hogy Siena alatt a talaj homokkő, nem kifejezetten kemény, tengeri üledék. Ma a  sienai Bottini alagútrendszer falán sok helyen látható az azt kialakító csákányok nyoma.

Így tehát a  sienai Bottini alagútrendszeren keresztül a víz eljut a víztározókhoz, melyek egyike a Pescaia, a mai Sienai Víz Múzeum székhelye.

A víztározók Sienában 3 medencéből álltak:

Az első az ivóvíz tárolására szolgált. Ezt jól befedték, gyakran megerősítették (a Pescaia esetében is), és folyamatosan őrizték, mivel nagyon értékesnek tartották. Egy sienai anekdota szerint egy alkalommal egy nőt rajtakaptak, amint éppen az ivóvízkészlet megmérgezésére készült, amiért is nagy kegyetlenséggel nyilvánosan megölték.

A második medencébe az első medencéből lefolyó víz került, ezt az állatok itatására használták. A harmadik medencébe a második medencéből lefolyó víz pedig tisztálkodásra és mosására szolgált.

Fontos volt, hogy Sienában egy csepp víz sem vesszen kárba.

A sienai vízvezetékrendszer, a Bottini tehát az esővíz összegyűjtésével a XII. sz.-tól kezdve biztosította Siena vízellátását, egészen a XX. sz. elején létesített modert vízvezetékrendszer kialakításáig.

A Bottini vízvezetékrendszer egyik fő ága a 7,5 km hosszú Fontebranda fővezeték, mely a mélyben Siena északi részéről, a Fontebecci és a Chiarenna környékéről vezeti be a vizet. A másik fő ág a 15,7 km hosszú Fonte Gaia fővezeték, mely többek között a Piazza del Campo kútját, a Fonte Gaia kutat is táplálja.

Fontebranda

A sienai Fontebranda Siena legimpozánsabb, legbővizűbb kútja, de kétségkívül a leghíresebb is, hiszen még Dante is említi az Isteni színjátékban:

De ha Guidót látnám e szörnyü helyben,
    vagy Sándort, vagy az öccsüket, e kéjet
    Branda-kutért nem adná szomju lelkem.

(Pokol XIII, 76-78).

A Fontebranda kutat először 1081-ben említi egy írásos emlék, majd egy 1193-as dokumentum a Fontebranda bővítéséről szól. 1246-ban Giovanni di Stefano téglából és mésztufából épületet emelt fölé.

Siena legősibb kútját, a Fontebranda környékét a korai középkortól a lenfonók és más olyan kézművesek lakták, akik munkájához jelentős vízellátásra volt szükség.

A kút közelében született és élt Sienai Szent Katalin, akit éppen ezért a Fontebranda szentjének is neveznek.

A Fontebranda épületét három gótikus csúcsíves boltív díszíti, tetejükön falcsipkézettel, felül pedig háromszögmotívumokkal díszített boltívek sorozata. A homlokzaton négy oroszlánra emlékeztető díszítés látható, a közepén pedig Siena címere.

A Fontebranda vizét is egymás után három medencébe vezették, az ivóvíz, az állatok itatása, majd a mosás és egyéb felhasználás céljából. Az elfolyó víz pedig a kelmefestők műhelyében került felhasználásra, illetve vízimalmok meghajtására használták.

 

Fonte Gaia, Siena főterének szökőkútja

 1347-ben Jacopo di Vanni Ugolini vezetésével megkezdődtek Siena főterén, a Piazza del Campón lévő közkút ásási munkálatai, melyek 1346-ban  sikeresen be is fejeződtek. 1386-ban általános öröm közepette avatták fel Siena első közkútját. Nevét is innen kapta: Fonte Gaia jelentése: bővizű forrás.

Az ezernégyszázas évek elején, 1409 és 1419 között Jacopo della Quercia elkészítette a Piazza del Campo-n, Siena főterén lévő közkút, a Fonte Gaia díszítését, azaz a szobrokat és a domborműveket. A sienai Fonte Gaia díszítése eredeti módon ötvözi a gótikus hagyományokat a reneszánsz újításokkal. A sienai szökőkutat ma díszítő szobrok és domborművek másolatok, melyeket Tito Sarrocchi sienai szobrászművész 1868-ban készített.