Toszkána Vendégház

Uffizi Képtár és parkolás Firenzében

2011 augusztusában látogattunk Toszkánába a párommal, ami felejthetetlen élményt nyújtott számunkra. Annyira magával ragadott a táj szépsége, az emberek kedvessége, hogy idén újra készülünk a Toszkána Vendégházba.

Tervezgetés és felkészülés a nyaralásra Toszkánában: szálláskeresés

Mivel nem szeretem, ha kellemetlen meglepetések érnek, a nyaralásra jó előre felkészültünk. Az interneten szinte minden információ elérhető, nagyon hasznos blogokat, leírásokat, információs oldalakat sikerült találnunk.

Miután eldöntöttük az úticélt, az első feladat a szálláskeresés volt. Mindenképpen olyan szállást kerestünk, amely valamelyik nagyobb toszkán város környékén van és a tengerpart is megközelíthető, valamint tiszta és nem drága. A Toszkána Vendégház minden feltételnek kifogástalanul megfelelt.

Tervezgetés és felkészülés a nyaralásra Toszkánában: közlekedés

A második feladat az volt, hogy eldöntsük: repülővel, busszal vagy saját autóval megyünk. Utóbbira esett a választás több okból is: két személy repülőjegye oda-vissza kb. ugyanannyira jött ki (takarékos fogyasztású autóval), mint a teljes utazásunk benzinköltsége, amelyben benne volt annak a költsége is, hogy kb. 150 km-es körzetben bejártuk Toszkánát a szálláshelyünkhöz képest. Abban az esetben, ha repülővel megyünk, autót kellett volna bérelni, ugyanis a tömegközlekedésre legfeljebb a nagyvárosokban számíthattunk.

Tervezgetés és felkészülés a nyaralásra Toszkánában: városnézés és tengerpart

Konkrét programot csak keveset terveztünk, de azt biztosan tudtuk, hogy minden nap más várost ill. települést keresünk fel, valamint azt, hogy egy teljes napot a tengerparton szeretnénk tölteni.
Így az egyhetes nyaralásunk alatt a következő helyekre jutottunk el: Siena, Firenze, Capalbio, San Gimignano, Vinci, Follonica, Grosseto, Porto Santo Stefano.

Uffizi Képtár, Firenze, Toszkána: belépőjegy, sorállás

Egy igazán emlékezetes tapasztalatunk a firenzei látogatásunkhoz kapcsolódott. Egy teljes napot szántunk Firenzére, és amit mindenképpen meg szerettünk volna nézni, az az Uffizi Képtár volt.
Még az utazás előtt végiggondoltunk, hogy foglaljunk-e előre belépőjegyet, de mivel nem voltunk biztosak abban, hogy melyik nap mennénk, ezért úgy döntöttünk, hogy majd helyben veszünk jegyet. Azt tudtam egy kedves honfitársunktól, aki megosztotta velünk az Uffizi Képtárban szerzett élményeit, hogy aki nem szeretne hosszú órákat sorban állni a jegyért, az vagy foglaljon előre jegyet, vagy érkezzen meg reggel 6-ra. Reggel 8-kor nyit az Uffizi Képtár, akkor kezdik el beengedni az embereket. A honfitársunknak sajnos igaza volt. Szerencsénk volt, hogy hittünk neki. 6.00-kor érkeztünk az Uffizi Képtárhoz, mi voltunk az első látogatók. Pár percen belül elkezdtek szaporodni a sorban állók. Az Uffizi Képtár nyitási idejére már több százan álltak a kígyózó sorban. Amikor kb. 3 óra elteltével kijöttünk, még mindig százak vártak a bejutásra.

Uffizi Képtár, Firenze, Toszkána: parkolás

A múzeumlátogatás után egy könnyű ebédet terveztünk. Volt egy rossz megérzésünk: vajon jó helyen parkoltunk-e az autóval?
Nagy meglepetésünkre, ahol az autónkat hagytuk, valami bazárféle alakult sátrakkal, kirakodó árusokkal tömve. Gyanítottuk, hogy elszállították az autót. Mivel Firenze belvárosában voltunk, az Uffizi Képtárhoz nagyon közel, nem volt nehéz rendőrt találni. Odamentünk hozzá, és a segítségét kértük. Bár mi nem beszélünk olaszul, nem volt nyelvi nehézség, mert a rendőr jól beszélt angolul.
Elirányított minket egy kis irodába, ahol elmondták, hogy egyébként nem parkoltunk tilosban, de a hét bizonyos napjain, ha rendezvény van, bizony egy parkoló bármikor átalakulhat piactérré. Ezt egy tábla jelzi is, de egy sarokkal korábban. Mivel nem vettük észre, sajnos mégis rossz helyen sikerült parkolni.

Uffizi Képtár, Firenze, Toszkána: elszállították az autót

Az irodában megkaptuk a címet, ahová az autót vitték, elmondták, hogy egy bizonyos összegű díjat ki kell fizetni, valamint lesz még egy büntetés is. Az irodában 150 euró körüli összeget mondtak.
Taxival elmentünk az átvevő helyre. Nagyjából 10 perc alatt meglett az autó. 80 euró körüli összeget kellett fizetni, amin meglepődtünk, mert többre számítottunk az irodai információ miatt.
Az ügyintéző elmondta, hogy itt csak az elszállítás költségét kell kifizetni, a büntetést később postázzák. Elkértek minden adatot, igazolványt, de a büntetést azóta sem kaptuk meg.
Ezek után folytattuk a firenzei városnézést.

Nyaralás, közlekedés, parkolás Toszkánában: tanulságok

A tanulság az volt, hogy nem lehet mindenre felkészülni, és nem árt, ha az ember elkülönít egy összeget nem várt eseményekre. Bár biztosítást is kötöttünk az utazás előtt, ezt nyilvánvalóan nem fedezte, hiszen mi parkoltunk rossz helyen. Ezzel együtt számunkra a autóval történő közlekedés nem jelentett problémát, hiszen ettől az egy esettől eltekintve, kifejezetten jó volt autózni Toszkánában. Az autósok egy ütemben haladnak, tempósan, de nem száguldoznak. Egyáltalán nem éreztük azt a sztereotípiát, ami itthon körbelengi az olasz autós társadalmat. Senki nem üvöltött, nem dudálnak feleslegesen, nem idegeskednek.

A firenzei autóelszállítás ellenére életünk egyik legszebb hetét töltöttük Toszkánában és igyekszünk újra megszervezni a nyaralásunkat.

San Gimignano, Toszkána

Ezer piros női cipő a Dóm lépcsőjén.

 2013. szeptember 21-én 18 óra 45-kor mintegy ezer piros női cipő foglalta el az UNESCO által Világörökség részének nyilvánított tornyok városában, San Gimignanóban a Dóm 17 lépcsőfokát. A cipőket egy önkéntesekből álló szervezet, az AUSER gyűjtötte Olaszország-szerte, hogy kifejezze ezzel tiltakozását a nők elleni erőszakkal szemben.
A változatos méretű és stílusú piros női lábbelik a vérre, a szenvedésre és végső soron a halálra kívántak emlékeztetni, tiltakozásul a családon belüli és azon kívüli, nőkkel szembeni erőszak ellen, valamint azoknak a nőknek emlékéül, akik  férfiak erőszakossága miatt életüket vesztették.
Az eseményt San Gimignano híres fotósa, Duccio Nacci örökítette meg.

Arcidosso

Arcidosso

Reggel indultunk Ampugnanóból. Csodálatos dolog gyönyörködni az őszi természetben, az utat szegélyező táj sokféle színében: a háttérben a ködpamacsok, köztük megbújnak a zöld ciprusok, az erdei fákon már sárguló és barnuló levelek is akadnak, minden összhangot és nyugalmat áraszt.

 

Szeretem a tenger felé vezető utat: a Sienát Grossetóval összekötő gyorsforgalmi útnak több számomra különlegesen kedves szakasza is van, az egyik ilyen a Farma-folyó völgye felett átívelő völgyhíd, de az út csúcspontja tájkép szempontjából számomra az, amikor Civitella Paganicónál kibukkanunk a dombok közül, és hirtelen az egész völgyet belátni, úgy, hogy a távoli háttérben még az Amiata-hegy is jelen van. Radnóti sorai jutottak eszembe A bujdosó című verséből:

Az ablakból egy hegyre látok,
engem nem lát a hegy;
búvok, tollamból vers szivárog,
bár minden egyre megy;
s látom de nem tudom mivégre
e régimódi kegy:

Ezúttal nem a tenger felé mentünk, és amikor a Grossetóba vezető útról lekanyarodtunk az Amiata-hegy felé, még nem is sejtettük, micsoda mesés panoráma vár még ránk:

Arcidossóhoz közeledve az Amiata-hegy látványa is egyre monumentálisabb, mert a körülöttünk lévő sík terep még jobban kiemeli az előttünk magasodó hegy hatalmas mivoltát.

Az Arcidossóba bevezető útról már látszik a városka.

Látogatásunkkor éppen az évente megrendezésre kerülő gesztenyefesztivál zajlott.

Arcidosso mintegy 4 és félezer lakosú település az Amiata-hegy lábánál, a hegycsúcstól  12 km-re. A 12. századtól kezdve az Aldobrandeschi-család birtoka volt, majd 1331-ben, a sienai hadsereg ostroma után a Sienai Köztársasághoz csatlakozott, és annak része maradt egészen a Sienai Köztársaság felbomlásáig. A Toszkán Nagyhercegség idején, azaz nem sokkal az olasz egység megvalósulása előtt Arcidosso lakosainak száma egészen 12 ezerre duzzadt, ami Grosseto akkori lakosságának négyszeresét jelentette. Az arcidossóiakat az egész Amiata-hegy térségében makacsoknak, keményfejűeknek ismerik.

A bevezető terecske, a piazza Indipendenza, a „korzó”, azaz a corso Toscana és az azzal párhuzamosan elhelyezkedő Parco del Pero nevű park kézművesek és régiségárusok sátraival volt tele. Nagyon látványos volt. Sok kézműves ott a helyszínen is bemutatta, hogyan készíti el az általa kínált portékát: láthattuk, ahogy a fából kívánság szerint neveket faragnak ki, mert itt az a szokás, hogy a gyerekszobák ajtajára kiírják az ott lakó gyerek nevét. Érdekesség volt, hogy egy Piombinóból érkezett kézműves üres kávés tasakok újrahasznosításával táskákat készített. Elmondta, hogy Piombinóban, ahol lakik, meg szokta kérni a kávézók tulajdonosait, hogy tegyék félre neki a pörkölt kávé már kiürült csomagolását. Éppen tanúi lehettünk egy érdekes üzleti találkozásnak: az egyik toszkán kávépörkölő üzem, a Caffe King munkatársai is arra jártak, és nagyon megörültek, ahogy meglátták a kávés tasakjukból készült táskákat. Névjegycsere történt, s a kézműves a figyelmükbe ajánlotta, hogy idén céges ajándékok gyanánt inkább újmódi táskákkal ajándékozzák meg üzleti partnereiket az unalmas határidőnapló helyett.

Kezmuves Arcidossoban

A képen egy kézműves éppen az általa árult ékszereket készíti.

 

Tovább sétáltunk Arcidosso óvárosába. Meghitt, zegzugos, kacskaringós utcák, szűk sikátorok, felettük átívelő boltívek, gyönyörű kilátás és sok virág.

 

Szinte minden utcasarkon vagy beugróban kínáltak valami élelmiszert: faszénen gesztenyét pirítottak, forralt bort árultak, több helyen hatalmas sátorban vagy borospincékből átalakított rögtönzött étteremben a legfinomabb gesztenye-különlegességekkel várták a látogatókat. Csak néhány ezek közül: gesztenyés lángos, gesztenyés puliszka, gesztenyés disznósült, gesztenyetorta, gesztenyés lepény. Megkóstoltunk egy nagyon finom helyi specialitást is, az édesköményes perecet. Megtudtuk, hogy több különböző neve is van errefelé, a legérdekesebb ezek közül talán a „biscotto della sposa”, azaz menyasszonyi keksz.

Nem tudtunk ellenállni a pizzának, ami szemünk láttára, egy hordozható pizzasütő-kemencében, ott az utcán sült. A pizzasütő szakács kitett magáért, énekelt, verselt, remek hangulatot teremtett.

Sötétedés után még sokáig tartott az ünneplés: gólyalábon artisták mászkáltak, utcai bábszínház és több utcai zenész is gazdagította a sokszínű estét.

 

Emlékezetes nap, hangulatos este volt.

Arcidosso

Castellina in Chianti, Toszkána

Csodálatos Pünkösdöt töltöttünk Castellina in Chiantiban.

Eredetileg a toszkán tengerpartra terveztük a kirándulást, de mivel elég rossz időt jósoltak, nem merészkedtünk el a tengerpartig. Gondoltuk, ha itt a környéken maradunk, kevesebbet kockáztatunk, mert ha elered az eső, Castellina in Chianti-ból 25 perc alatt Ampugnanóban vagyunk. Az időjárás Toszkánában szombaton is jó volt, nem esett az eső, és nem is volt elviselhetetlen a hőség, néha picit fújt a szél. Vasárnap pedig kifejezetten kellemes idő volt.

Heti piac és kézműves vásár

A Pünkösd nagyon hangulatos volt. Szombat délelőtt heti piac van Castellina in Chiantiban, de ezen felül most Castellina in Chianti utcácskáin, terecskéin kézművesek árulták termékeiket, és ott helyben meg lehetett nézni, hogyan készítik el azokat: egy idős bácsi fonott tárgyakat készített, egy másik bácsi fából fakanalakat, vágódeszkákat faragott, egy néni pulóvereket, kardigánokat kötögetett, egy fiatal hölgy az általa hímzett textíliákat árulta, egy másik hölgy pedig a kenyértésztából készített ékszereit. Igazán tanulságos volt a gyerekeknek is látni ezeket a dolgokat: hogyan készültek régen a háztartásokban használt tárgyak a toszkán hagyományok szerint, és elbeszélgetni arról, hogy hogyan készülnek napjainkban. Jó volt látni, hogy micsoda kreativitás rejlik hétköznapi emberekben, akik bátran ki is állnak a nyilvánosság elé!

A festőnő, az alpolgármester és a mentős

Összebarátkoztunk  az angyali kedvességű Maria Pace Latella Castellina in Chianti születésű festőművész hölggyel. Állandó kiállítása a templom melletti egyik kis boltban tekinthető meg. Elmondta, hogy rajztanárként dolgozott, majd nyugdíjba ment, és azóta csak a festészettel foglalkozik. Alkalmunk nyílt megismerkedni kedves férjével, aki a közeli Croce Fiorentinában üzemeltet egy toszkán különlegességekre szakosodott éttermet, az „Osteria Pastececi”-t, majd a fia családjával is, és nem utolsó sorban a gyönyörű 5 hónapos kis unokájával.

Kedves barátunk lett Castellina in Chianti alpolgármestere, akit feleségén keresztül rokoni szálak fűznek Magyarországhoz. Ők is nagyon szép család, csodáltuk azt a harmóniát, amit a generációk közt meg tudnak valósítani, egymás szeretetében, de egymás szabadságának tiszteletben tartásával. A gyerekek nagyon jót játszottak együtt a játszótéren.

A templom mellett van a mentőszolgálat főhadiszállása. A mentőszolgálatosok önkénteseket, véradókat toboroztak, adományokat gyűjtöttek,  nagyon vidám, kedves és nem tolakodó módon. Az éppen szolgálatban lévő mentősök is ott múlatták az időt a téren. Az egyik mentős elmondta, hogy néhány héten belül nagynéni lesz: végre megszületik a várva várt unokaöcs. Nagy szeretettel beszélt róla. Később el is jött a bátyja és a kerekded sógornője, szimpatikus emberek. Minden nyugodt, ráérős és idilli volt. Még az is nagyon könnyednek  tűnt, ahogy pár órával később mentős barátnőnk a telefont a vállával a füléhez szorítva, a templom falát használva alátétnek, egy papírdarabra felírta a címet, de egy pillanat alatt megváltozott a levegő, amikor a sürgős riasztáshoz a 3 fős mentős csapat perceken belül, profikhoz illően szó szerint futólépésben távozott.

Nyugdíjas néni

Castellina in Chianti olyan pici hely, hogy két ott töltött nap alatt szinte megismertük a helyieket.

Szombaton a délutáni miséről kijövő idős néni szólított meg minket. Egy régi emlék tört fel benne, meg kellett osztania valakivel: „Tudja, aranyos, amikor ötven éve, 36 évesen, négy gyerekkel Délről ideköltöztünk Toszkánába, nagyon sokat kellett dolgoznunk. Nem válogathattunk, minden lehetőséget meg kellett ragadni, mindenki azt csinálta, amit tudott. Firenzéből egy hölgy gyöngyöket hozott, mi meg felfűztük nyakláncnak, karkötőnek. Ezt legalább meg tudtuk mi asszonyok is csinálni otthon, a gyerekek mellett. Na megyek már, bocsásson meg, hogy kifakadtam.” Másnap, vasárnap is találkoztunk ezzel a drága lélekkel , az unokájának vitt vásárfiát tele örömmel, optimizmussal és életerővel.

Chianti Bar

A via Ferrucción, azaz Castellina in Chianti főutcáján való Chianti Bar lett a törzshelyünk. Az árak és a kínálat is az amerikai turistákra van szabva (Maxi kapucsínót is felszolgálnak, ami nem más, mint egy 3 dl-es capuccino 2.20 euróért.) Elmagyarázta a pultos lány, hogy az amerikai turistáknak túl erős az olasz feketekávé, ezért szokták ennyi tejjel kérni. (Azt nem tette hozzá, de ki lehetett érteni belőle, hogy az amerikai turistákat nem foglalkoztatja, hány euró egy kapucsínó). Ennek ellenére megkedveltük ezt a helyet, mert a felszolgálók kedvesek (két nap elég volt arra, hogy névről is ismerjük őket), és a mosdó tiszta – a 25 centért használható nyilvános vécével ellentétben.

Borkóstoló és esküvő

Szombat délután kezdődött a Chianti borkóstoló az árkádok alatt, ahol az egyes pincészetek standjaikon kínálták jobbnál jobb Chianti boraikat. Igazán hangulatos volt, mert még világos volt az este, és az árkádok alatt az ablakokon keresztül rá lehetett látni az egész völgyre. Nem csak inni, hanem enni is lehetett itt. Tökéletes színhely lehet  esküvőhöz. Ehhez kapcsolódóan elárulom, esküvői menetet is láttunk, bár a castellinai rossz nyelvek szerint azért csak a legszűkebb rokoni kört hívták meg, mert terhes a menyasszony. A menyasszony tényleg a sokadik hónapban lehetett, de legkevésbé sem tűnt úgy, mint aki emiatt szégyenkezik, sokkal valószínűbb, hogy informátorunknak volt szüksége kézenfekvő  magyarázatra, hogy őt miért nem hívták meg.

Bizarr pinokkió

Vasárnap délelőtt nyugodt, de jókedvű volt Castellina in Chianti. A templom elé újabb stand is került a mentősök standja helyére. Nicola állt ott, egy helyi jellegzetes személyiség, az  általa készített mindenféle bizarr pinocchiókból álló kollekciójával. Drakula pinocchio, lány pinocchio, DJ pinocchio, szexi pinocchio és ehhez hasonlók. A stand szerves részét képezte a rögtönzött keverőpult és az abból üvöltő tamtam zene. A helyiek kérésére hamar lehalkították a zenét: „hiszen még tart a mise”.

Világbajnok fagylalt

Ebéd után finom fagyi következett, és erre nemhogy Toszkánában, de a világon nincs alkalmasabb hely a Castellina in Chiantiban lévő Antica Gelateria del Corsónál. A tulajdonos, aki a húgával együtt viszi a boltot, elmondta, hogy New Yorktól Tokióig csodájára járnak a fagylaltjának, sokan jönnek hozzá fagylaltkészítést tanulni. Számára ez több mint munka, neki a szenvedélye is. Bár a fagylaltozó nem a belvárosban van, hanem kint a főúton, sorszámot kell húzni. Hogy a várakozás a gyerekeknek is könnyebb legyen, s a szülők is kikapcsolódhassanak, játszósarkot is kialakítottak.

Kellemes hangulatú este a téren

A fagylaltozás után felfedeztük, hogy egy  rezesbanda játszik a téren és az árkádok alatt. Nagyon jó hangulatot teremtettek, közben újra beindult a borkóstolás is, hamar megtelt az egész tér. Gólyalábas artisták is szórakoztatták az összegyűlt nagyérdeműt..

A téren újabb standot állítottak: a Castellina in Chianti asszonyok a saját készítésű (cukrászdai színvonalú) süteményeiket árulták, hogy a befolyó összeget jótékony célokra fordíthassák.

Csodálatos este volt. Sokáig beszélgettünk a téren, rég nem látott és újdonsült ismerősökkel, jól éreztük magunkat, nem siettünk: kihasználtuk a várva várt szünidő első napjai adta szabadságot. Fáradtan, de élményekkel teli és boldogan tértünk vissza Castellina in Chiantiból Ampugnanóba.