A Sienai Dóm

A sienai Dóm Olaszország egyik legjelentősebb gótikus katedrálisa. Teljes neve: Cattedrale Metropolitana di Santa Maria Assunta.

A Sienai Dóm építéséről az első írásos dokumentumok 1226. decemberéből származnak, ekkor utalt ki először pénzösszeget a Sienai Köztársaság a Sienai Dóm építésére. A Sienai Dóm építése valószínűleg már hamarabb, a XII. sz. közepén megkezdődött egy már meglévő épületből kiindulva, amely a feltételezések szerint a IX. sz.-ból származó egykori Minerva-templom lehetett.

A sienai hagyomány szerint Siena új katedrálisának felszentelésére 1179. november 18-án került sor, melyet III. Sándor pápa végzett el, aki számára Siena különleges jelentőséggel bírt, hiszen szülővárosa volt. Ennek az eseménynek az emlékére mindmáig Siena városában a katedrálisban kitűzik a pápai zászlót minden év november 18-án. A Sienai Dóm pápai felszentelésekor a Sienai Dóm azonban még korántsem volt készen, ezért 1196-ban bizottság jött létre az építési munkálatok ellenőrzésére. Siena Dómjának munkálatait 1238 és 1285 között San Galgano szerzetesei ellenőrizték.

A Sienai Dóm valószínűleg 1317-ben készült el, de szinte azonnal megkezdődtek a bővítési munkálatok is. 1339-ben, Siena virágzásának csúcsán úgy tűnt, hogy a Sienai Dóm túl kicsi Siena városa számára: Siena népesebb lett, a sienaiak kiterjedt közösségi életet éltek, és titkon arra vágytak, hogy városuk, Siena maga mögé utasíthassa Firenzét, Toszkána fővárosát, és Firenze akkoriban új és gigantikus katedrálissal rendelkezett. Siena lakói tehát azt tervezték, hogy a meglévő Sienai Dóm csak a kereszthajója lesz az új katedrálisnak, a homlokzata Dél felé néz majd, a régi épülethez képest sokkal előrébb helyezkedik el, és így egy 50 m hosszú, 30 m széles óriási templomot hoztak volna létre. A Sienai Dóm bővítésének megtervezését Lando di Pietro építészre bízták, majd 1340-től a munkálatokat Giovanni di Agostino szobrász és építész felügyelte.

A sienai lakosság egyharmadát áldozatul követelő 1348-as pestisjárvány és néhány súlyos statikai probléma együttes következményekényeként a Sienai Dóm bővítése félbeszakadt. Siena Új Dómjának terve így tehát meghiúsult. Siena lakosai beletörődtek ebbe, és 1357-ben Domenico di Agostino (Giovanni testvére) irányítása alatt a régi sienai Dóm befejezési munkálatai megkezdődtek, majd 1370-ben sikeresen be is fejeződtek.

1870-ben egy tűzvész elpusztította a kupola külső, fából készült részeit, és a Sienai Dóm külső tetőzetének fából készült részeit, melyeket helyre is állítottak.

A füstbe ment, nagyravágyó tervek legszembetűnőbb emléke a nagy homlokzat, olaszul Facciatone, ahonnan Siena egyik legszebb panorámáját élvezhetjük.

A sikertelen bővítés nyomait a mai sienai Piazza del Duomo téren a kövezet is hordozza: felfedezhetjük a kövezeten az oszlopok alapzatának jeleit. Az el nem készült épületszárny a Sienai Dóm múzeuma, a Museo dell'Opera Metropolitana del Duomo székhelye lett.

„Siena volt a legszebb olasz város azok közt, amiket Mihály eddig látott. Szebb volt Velencénél, szebb a nemes Firenzénél és az árkádos, édes Bolognánál is. (…) Az egész város, meredek, rózsaszín utcáival, véletlen-gondtalanul hullámzott csillag alakban vonuló dombjain; és lakóinak arcán is azt lehetett olvasni, hogy nagyon szegények, de nagyon boldogok, boldogok a maguk utánozhatatlan latin módján. A város meseszerű, vidám meseszerű jellegét az adja meg, hogy minden pontjáról látni lehet a város tetején a dómot, amely mint egy tréfás, zebraszínű, tornyos Zeppelin lebeg fölötte. A dóm egyik fala a templom tömegétől külön áll, jó kétszáz lépés távolságra, groteszken és gyönyörűen, az emberi tervek meghiúsulásának legnagyobbszerű térbeli szimbóluma gyanánt. Mihály imádta a bohémséget, ahogy ezek a régi olaszok nekikezdtek a katedrálisuknak. „Nekünk is kell, ha Firenzének van, sőt lehetőleg nagyobb legyen”, mondták, és megépítették a legmesszebb fekvő falat, hogy a firenzeiek előre rémüldözzenek, hogy mekkora lesz a sienaiak temploma. Azután elfogyott a pénz, az építők természetes gesztussal letették szerszámaikat, és többet feléje se néztek a katedrálisnak. – Igen, igen – gondolta Mihály -, így kell templomot építeni, ha az Ulpius-ház lakói templomot építettek volna, bizonyára ők is így tettek volna. Azután lementek a Campóra, a város kagyló alakú főterére, amely már alakjánál fogva is olyan volt, mint a város mosolya. Mihály alig tudott elszakadni" (Idézet Sienáról Szerb Antal: Utas és holdvilág című regényéből)

Fotók: Antonio Cinotti