A Sienai Dóm

A sienai dóm

A sienai dóm Olaszország egyik legjelentősebb gótikus katedrálisa. Teljes neve: Cattedrale Metropolitana di Santa Maria Assunta.

Építéséről az első írásos dokumentumok 1226. decemberéből származnak, ekkor utalt ki először pénzösszeget a Sienai Köztársaság a sienai dóm építésére. Az építkezés valószínűleg már hamarabb, a 12. század közepén megkezdődött egy már meglévő épületből kiindulva, amely a feltételezések szerint a 11. századból származó egykori Minerva-templom lehetett.

A hagyomány szerint Siena új katedrálisának felszentelésére 1179. november 18-án került sor, melyet III. Sándor pápa végzett el, aki számára Siena különleges jelentőséggel bírt, hiszen szülővárosa volt. Ennek az eseménynek az emlékére tűzik ki minden év november 18-án mindmáig a katedrálisban a pápai zászlót. A pápai felszenteléskor azonban még korántsem volt készen, ezért 1196-ban bizottság jött létre az építési munkálatok ellenőrzésére. A dóm munkálatait 1238 és 1285 között San Galgano szerzetesei ellenőrizték.

Valószínűleg 1317-ben készült el, de szinte azonnal megkezdődtek a bővítési munkálatok is. 1339-ben, Siena virágzásának csúcsán úgy tűnt, hogy a dóm túl kicsi a város számára: Siena népesebb lett, a sienaiak kiterjedt közösségi életet éltek, és titkon arra vágytak, hogy városuk maga mögé utasíthassa Firenzét.  Firenze akkoriban új és gigantikus katedrálissal rendelkezett. Siena lakói tehát azt tervezték, hogy a meglévő sienai dóm csak a kereszthajója lesz az új katedrálisnak, a homlokzata dél felé néz majd, a régi épülethez képest sokkal előrébb helyezkedik el, és így egy 50 m hosszú, 30 m széles óriási templomot hoznak létre. A sienai dóm bővítésének megtervezését Lando di Pietro építészre bízták, majd 1340-től a munkálatokat Giovanni di Agostino szobrász és építész felügyelte.

A sienai lakosság egyharmadát áldozatul követelő 1348-as pestisjárvány és néhány súlyos statikai probléma együttes következményekényeként a dóm bővítése félbeszakadt. Siena új dómjának terve így tehát meghiúsult. A város lakosai beletörődtek ebbe, és 1357-ben Domenico di Agostino (Giovanni testvére) irányítása alatt a régi dóm befejezési munkálatai megkezdődtek, majd 1370-ben sikeresen be is fejeződtek.

1870-ben egy tűzvész elpusztította a kupola és a tetőzet külső, fából készült részeit, melyeket helyre is állítottak.

A füstbe ment, nagyravágyó tervek legszembetűnőbb emléke a nagy homlokzat, olaszul Facciatone, ahonnan Siena egyik legszebb panorámáját élvezhetjük.

A sikertelen bővítés nyomait a mai sienai piazza del Duomón a kövezet is hordozza: felfedezhetjük az oszlopok alapzatának jeleit. Az el nem készült épületszárny a  Museo dell’Opera Metropolitana del Duomo (a sienai dóm múzeuma) székhelye lett.

„Siena volt a legszebb olasz város azok közt, amiket Mihály eddig látott. Szebb volt Velencénél, szebb a nemes Firenzénél és az árkádos, édes Bolognánál is. (…) Az egész város, meredek, rózsaszín utcáival, véletlen-gondtalanul hullámzott csillag alakban vonuló dombjain; és lakóinak arcán is azt lehetett olvasni, hogy nagyon szegények, de nagyon boldogok, boldogok a maguk utánozhatatlan latin módján. A város meseszerű, vidám meseszerű jellegét az adja meg, hogy minden pontjáról látni lehet a város tetején a dómot, amely mint egy tréfás, zebraszínű, tornyos Zeppelin lebeg fölötte. A dóm egyik fala a templom tömegétől külön áll, jó kétszáz lépés távolságra, groteszken és gyönyörűen, az emberi tervek meghiúsulásának legnagyobbszerű térbeli szimbóluma gyanánt. Mihály imádta a bohémséget, ahogy ezek a régi olaszok nekikezdtek a katedrálisuknak. „Nekünk is kell, ha Firenzének van, sőt lehetőleg nagyobb legyen”, mondták, és megépítették a legmesszebb fekvő falat, hogy a firenzeiek előre rémüldözzenek, hogy mekkora lesz a sienaiak temploma. Azután elfogyott a pénz, az építők természetes gesztussal letették szerszámaikat, és többet feléje se néztek a katedrálisnak. – Igen, igen – gondolta Mihály -, így kell templomot építeni, ha az Ulpius-ház lakói templomot építettek volna, bizonyára ők is így tettek volna. Azután lementek a Campóra, a város kagyló alakú főterére, amely már alakjánál fogva is olyan volt, mint a város mosolya. Mihály alig tudott elszakadni” (Idézet Sienáról Szerb Antal: Utas és holdvilág című regényéből)

Fotók: Antonio Cinotti